ingyen webstatisztika

Pénzügyi tudatosság “odafigyelés nélkül”

2014-12-05 1 hozzászólás

Amióta a tudatos gondolkodás és a szellemi éberség “terjesztésével” foglalkozom, és hozzám hasonló aktivistákat megismertem, számtalanszor beleakadtam abba a véleménybe “külsősök” szájából, hogy ebben a tevékenységben is csak a lóvé a lényeg. Persze, biztos nagyon sokan vannak olyanok, akik a tudatosság nevében is a lehúzásra törekednek ilyen-olyan módokon (sokan “leleményesen” meglovagolják a trendeket ezen a területen is), de a legtöbb ilyen tevékenységből (i.e. tényleges szellemi lámpakapcsolgatás) megélhetést csiholni próbáló “harcostársam” nem erre törekszik és ebben bizonyos vagyok. A legtöbben a mókuskerékből kilépve szívből végzik a felvilágosító, tudatosító munkát és remélik, hogy a lelkesedés és a kitartás megfelelő szakértelemmel egybegyúrva megélhetéshez (aztán pedig megéléshez) is fog vezeni. Ezen a ponton pedig (természetesen) előkerül a pénz is, mint az értékcserét biztosító egyezményes jel, mert néhány kivételtől eltekintve a közüzemi számlákat forintban kell kiegyenlíteni és még a helyi pénzért kvázi barterező emberek is örülnek a ropogós Mátyás, illetve Deák bankóknak, mert hát azzal azért még lényegesen könnyebb a “mozgolódás”.

Személyes tapasztalatom az, hogy ez egy igen rögös és viszontagságos út, melyen mindig jól esik a támogatás és a lehetőségek biztosítása olyan anyagi forrásokkal rendelkező cégektől, akik az organikus gondolkodás és a tudatosság növelése terén úttörő munkát végeznek. Ugyanakkor az ő tevékenységüket is nagyban tudják támogatni a “lámpakapcsolgató kisiparosok”, s ezáltal létrejöhet egy nyer-nyer helyzet.

MagNet Bank Logó 2014 Aki figyelemmel kíséri egy picit is a magyarországi “nézőpont tágító mozgalmakat”, az akarva akaratlanul beleakad a MagNet Bank logóiba. Ez a kis 100%-osan magyar tulajdonú bank a maga organikus működésével igyekszik kivenni a részét a tudatos fogyasztás és tudatos vásárlás eszméinek terjesztéséből. A demokrácia a pénztárnál kezdődik, amelyhez ma már nagyon sok esetben a bankszámlánk is kapcsolódik.

Ezért fontos feltenni a kérdést: Van a hagyományos bankrendszernek alternatívája?

Általában az emberek szeretnek panaszkodni, – nagyjából minden miatt – arról viszont kevesen szoktak beszélni, hogy mekkora a mi felelősségünk abban, ha valami nem működik jól. Persze a végtelenségig lehetne sorolni azokat az intézményrendszereket, ipari szegmenseket vagy társadalmi struktúrákat, amelyeken volna mit javítani, de ehelyett nézzünk meg egy pozitív példát arra, hogy miként vehetjük kezünkbe az életünk irányítását anélkül, hogy az őserdőbe kéne száműzni magunkat.

Mindennapi életünk során folyamatosan pénzügyi döntéseket hozunk, még akkor is, ha ezzel nem vagyunk tisztában. Bár ritkán gondolunk bele, de például az által, hogy fizetésünket folyószámlára utalja munkáltatónk, a mi pénzünk is bekapcsolódik a pénzpiac folyamataiba; vajon megtakarításaink a tudtunkon kívül épp egy környezetszennyező gyár finanszírozását, vagy egy kórház megépülését támogatják? Mekkora a felelősségünk abban, hogy mit épít a pénzünk?

Egy bank, ahol szabadon dönthet

A MagNet Bank indulása óta nagy hangsúlyt fektet a pénzügyi tudatosság fejlesztésére, valamint a felelős döntések fontosságára. Ennek jegyében vezették be a becsületkasszás számlavezetési díjat is, ahol mindenki maga dönthet arról, hogy havonta mennyivel szeretne hozzájárulni – 0 és 1000 forint között – számlája fenntartásának költségeihez. A módszer “csodák csodájára” működik, hiszen az emberek többsége nem az ingyenes szolgáltatást választja. Robert Cialdini “Hatás” c. nagysikerű könyvében is leírja, hogy minden emberben ott van az értékért-értéket viszonzás csírája. Egyszerűen belénk van programozva, hogy ha értéket kapunk és felelős viselkedéssel találkozunk, akkor azért adni érdemes valamit.

A MagNet közösségi bankként valóban a helyi közösségek érdekeit igyekszik szolgálni – nem finanszíroznak környezetkárosító beruházásokat, a fenntartható fejlődéssel ellentétes vagy káros tevékenységeket – miközben hangosan hirdetik: „Az üzleti haszon mellett a létrehozott társadalmi és környezeti hasznosság egyaránt fontos!” A profitmaximalizálás helyett tehát a fenntartható üzleti modellre esküsznek, ami lehetővé tette, hogy a válság éveiben alapított, és 100%-ban magyar tulajdonban álló bank a mai napig nyereségesen és értékalapon tudjon működni. (És támogatják a Józsi bácsi Szabadegyetemet is a rendezvények helyszínének biztosításával! 🙂 Ez nekem nagyon sokat jelent. )

Na de ez még nem minden. Ha már úgyis sokan vásárolunk bankkártyával, nem mindegy, hogy ez hogyan történik.

Minden bankkártyás vásárlás = adomány

A MagNet Banknál mindenki szabadon dönthet arról, hogy megtakarításai milyen célok megvalósulását segítsék elő, de ezen felül az ügyfelek a bank profitjának egy részéről is dönthetnek. A Közösségi Adományozási Program már 2010 óta lehetővé teszi, hogy az ügyfelek a bank profitjának 10%-át civil szervezetek között osszák szét. Ennek folytatása a KAP Kártyaprogram, amelynek keretein belül minden kártyás vásárlásunk összegének egy részét szintén adományként ajánlhatjuk fel a hozzánk közel álló ügyet képviselő civileknek. (Belső forrásokból tudom, hogy 2013-ban több tízmillió forintot osztott ki a bank civil szervezetek részére, és engem is bátorítanak, hogy induljak a KAP programban!)

A MagNet Bank jó példa arra, hogy egy megváltoztathatatlannak tűnő, hatalmas rendszert is jobbá lehet tenni. Ehhez pedig elég lenne, ha mindenki kicsit tudatosabban, pénzügyileg felelősebben hozná meg a pénzügyi döntéseit, és ezáltal is részt venne saját közössége építésében.

“A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.” – Lao Ce

Ha úgy érzed, hogy Te egy pénzügyekről másképp gondolkodó ember vagy, akkor indulj el Te is ezen az úton, hiszen azzal, hogy egy ilyen intézménynél bankolsz, nem kell semmit másként tenned, mint eddig és mégis más lesz a hatása! (Ezért írtam a címben is, hogy “odafigyelés nélkül”. Persze a legjobb, ha odafigyelünk, hiszen a minőségi figyelem változtatja meg a dolgok menetét, pl. hazai áruk vásárlása a bankkártyáddal egyrészt államadósság csökkentő tényező, másrészt munkahelyeket teremt.) Ha van időd és lehetőséged rá, sétálj be a MagNet házba a budapesti Andrássy úton és közelebbről vedd szemügyre az egész miliőt. Nem lesz szokványos, ezt megígérem. 🙂

A bejegyzés szerzője:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólás (1)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. István szerint:

    Nekem a tudatosság, és a pénz kapcsán a MagNet bank eleve szóba sem jöhet, mivel még a mai kamat elfogadható gyakorlat a számára.
    Az olyan fizetőeszközöket preferálom, mint a suska http://suska.info vagy az STK http://szentkoronabank.hu. Ezek kamat mentesek. Létezik még egy kompromisszummal számomra is használható megoldás a Bitcoin https://bitcoin.hu/. A bitcoin díjak igazából fillérek a Magnet bank díjaihoz mérten.

Van véleményed? Ki vele!