ingyen webstatisztika

A bio-logikus él-elem nyomában

2015-04-12 0 hozzászólás

Nyugat-Európában már teljesen elterjedt, Magyarországon azonban még mindig gyerekcipőben jár az organikus, vagy más néven bio élelmiSZERek iránti széles körű érdeklődés. Sokan gondolják úgy, hogy biót enni is csak egy múló hóbort, vagy sokkal inkább egy remek üzlet, amit hiszékeny emberek igényeinek a kiszolgálása teremtett. Én azt gondolom, hogy nagyon is fontos, hogy milyen minőségű ÉL-ELEM kerül a testünkbe, függetlenül attól, hogy egy gyűlölködéssel elfogyasztott bio saláta ártalmasabb, mint egy igazán melengető jó érzéssel megevett “meki” burger. 🙂

Azért, hogy mélyebben “megrágjuk ezt az ételt”, a következő Józsi bácsi Szabadegyetemen a természet valódi táplálékainak témakörét fogjuk körbejárni. Olyan sokat beszéltünk már arról, hogy szellemi és lelki szinten mit kell tennünk az EGÉSZségért, hogy eljött az ideje a fizikai testünk táplálásáról is morfondírozni egy sort. Talán nem véletlen, hogy a magyar nyelvben az ÉTEL és az ÉLET ugyanazokból a betűkből áll.

biologikus_elelem

Miért érdemes eljönni erre az estére?

Az egészséges táplálkozás – betegségeket megelőző – jelentősége (szerencsére) egyre kevésbé igényel bármilyen propagandát, bár sajnos egyelőre még többen vannak azok, akik elméleti szinten “vágják a dolgokat”, de a gyakorlatba ültetéssel még (komoly) kihívással küzdenek. Ennek oka főleg az, hogy a megszokott (tudván ártalmas) finomságainkról nagyon nem könnyű lemondani, s ha nem kényszerít rá bennünket egy egészségünk elvesztéséből fakadó súlyos betegség a felébredésre és a változtatásra, akkor bizony maradunk a szokásainknál. Ami másokkal megtörténhet, velünk biztosan nem fog… Ugye ismerős?

Olvastam valahol, hogy régen az emberek a havi beáramlásuk (=fizetés) 60% körüli részét költötték el arra, hogy egészséges és tápláló élelmiszereket fogyasszanak. A nagyüzemi termelésnek és a globalizációnak köszönhetően ez az arány ma már kevesebb, mint 10% alá esett, vagyis a túlélés ebből a szempontból lényegesen olcsóbb lett. Ugyanakkor egyre több jel mutat arra, hogy ez az alacsony arány az étel minőségének és “funkciójának” (ÉLELMI SZER) rovására is ment. Tehát nagyon olcsón tudunk ma már kajálni, ugyanakkor a valódi életet szolgáló SZERekkel való TÁPLÁLkozás, mely hosszú távon is EGÉSZségben tart, nem lett sokkal olcsóbb. A kérdés az, hogy az élvezet fontosabb – értem ez alatt azt is, hogy az értékes ételre el nem költött pénzt így fordíthatjuk mindenféle mókára és kényelmi szolgáltatásra – vagy a megelőzés és a hosszú távon kiegyensúlyozott testi működés?

Vendégeim és beszélgetőtársaim Nemes Mátyás biogazda és Frühwald Ferenc szakújságíró (valamint a jól ismert Csörsz utcai Ökopiac alapítója és a BioHolMi magazin szerkesztője), hatalmas tudással és tapasztalattal rendelkező fényhozó lélektársak lesznek (én neveztem el őket így, mert tényleg rengeteget tettek és tesznek az ÉLETünket gazdagító információk továbbadásában IS), akik évtizedek óta vallják, gyakorolják és terjesztik az organikus gazdálkodás és táplálkozás életminőséget javító filozófiáját. Minden héten van szerencsém találkozni és beszélgetni velük a Biopiacon, és öröm látni, hogy az általuk képviselt értékrend mennyi embert megérintett már.

A beszélgetés mindenről fog szólni, ami a testünk valódi értékekkel történő TÁPLÁLását illeti, továbbá szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet is (pl. “bio az, amit éjszaka permeteznek”), valamint a nyugat-európai öko-mozgalmakról és a GMO veszélyeiről is ejtünk egy pár szót. (Megjegyzés: az is tévhit, hogy mivel a GMO termesztését az új alkotmány tiltja, ezért Magyarországon a genetikailag módosított termékektől nem kell tartani.)

A Józsi bácsi Szabadegyetem egyik legfőbb célkitűzése, hogy az itt elhangzó információk hozzásegítsenek bennünket a szellemi éberséghez, a lelki gazdagsághoz és a testi egészséghez, valamint hogy közelebb kerüljünk ahhoz a kérdéshez is, hogy “Mi a fenét keresünk itt mi tulajdonképpen?”, mivel azonban a finomabb testek és a szellem kiegyensúlyozott működéséhez az alapvetően hozzájárul, hogy mit teszünk a testünkbe (lásd “az vagy, amit megeszel”), ezért rendkívül lényegesnek tartom az erről szóló diskurzust. Nagyon nehéz úgy tudatossá válni, hogy közben a szellemi utazást és fejlődést lehetővé tévő földi tapasztalatszerzés szkafanderét (=testünk) “értéktelen és sokszor mérgező hulladékkal” pakoljuk tele.

Várunk szeretettel 2015. április 23-án csütörtökön, 18:00 órai kezdettel a MagNet Közösségi Ház belső udvarában! (Ha értékesnek találod ezt a rendezvényt, küldd el ismerőseidnek, szeretetteidnek! Köszönjük! A rendezvény plakátja innen letölthető!)

Az eseményre való jelentkezés nem lehetséges, mert a rendezvény már lezajlott.

A bejegyzés szerzője:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Van véleményed? Ki vele!