ingyen webstatisztika

40.000 km bringával, a Föld körül

2015-08-23 3 hozzászólás

17 évvel ezelőtt egy kedves székesfehérvári barátom úgy döntött, hogy felhagy a normálisnak mondott életével és elmegy egy 1 éves Föld körüli útra. Pénzügyi területen dolgozott és pont annyi pénze összegyűlt az évek során, hogy ezt megtehette. Amikor 1999 februárjában hazatért, rendezett egy összejövetelt Budapesten, mely során videofelvételeken és fényképeken keresztül mutatta meg nekünk, hogy merre járt. Teljesen lepadlóztam. Én is akartam egy ilyet.

5 évvel később, több évnyi külföldi munka után – melynek elsődleges célja az úthoz szükséges tőke előteremtése volt – 2004. január 14-én végül nekem is megvalósult az álmom, elindultam Brazíliába, majd onnan 21 országon keresztül 396 napig utaztam hátizsákkal, repülőn, buszon és vonaton, megkerültem csodás glóbuszunkat. Először az amerikai kontinensen, majd Óceánián és Új-Zélandon keresztül DK-Ázsiába jutottam el, onnan pedig hazarepültem. Akkor ez a kirándulás kb. 3,7 millió Ft-ba került. Mivel szerettem volna megosztani az élményeimet és utazásra inspirálni az olvasóimat, blogolásba kezdtem az Ahogy Érzed… elnevezésű weboldalon, melynek eredetijét sajnos már el kellett távolítanom azóta – az oldalt feltörték és megfertőzték valami csúnya vírussal -, de egy megújult verzióban továbbra is elérhető (bár a történeteket még nem tettem fel végig, csak a fotókat). Az inspiráció mindenesetre sikerült. 🙂

2,5 hónapja voltam úton, amikor egy kedves budapesti fiatalember, Harkányi Árpád írt nekem egy e-mailt. Nagyon örült annak, amit csinálok és tetszett neki, hogy egy új autó árát inkább élmények megszerzésére költöm. Amikor végül hazaértem, találkoztunk, és egy néhány sör mellett beszélgettünk az élet csodáiról, utazásról, élményekről. Árpi pedig már akkor is mondta, hogy egy nap ő is útra fog kelni, mert egy ilyen Föld körüli kirándulás egyszer kötelező az életben. Innen indul a következő, 2015. szeptember 17-re kitűzött Józsi bácsi Szabadegyetem beszélgetős estjének története.

Harkányi Árpi 6 évnyi munka és spórolás után 2011. június 11-én elindult világgá, méghozzá újdonsült kedves feleségével Zárug Zitával. Mindezt pedig fekvőbringákon, hogy még vidámabb legyen a sztori. 🙂 Íme 2 rövid videó az egyik kereskedelmi adó műsorából:

Árpi és Zita persze blogot is írtak az utazásról – nehogymá’ mi kimaradjunk -, ezt a 360fokbringa.hu alatt lehet olvasgatni, valamint a YouTube csatornán lehet videókat, beszámolókat nézegetni. A legnépszerűbb videókat itt találod, a legmagasabb nézettséget pedig ez a videó érte el, amikor is Árpiék találkoztak egy magyarul beszélő lao emberrel, Laoszban:

Az eredetileg 2-3 évesre tervezett utazás végül 4 év és 3 hónap, és összesen 46 ország után fog befejeződni 2015. szeptember 6-án, akkor fognak ugyanis Árpiék befutni a Hősök terére, ahonnan indultak. Elképesztő kalandjaikról továbbra is folyamatosan beszámolnak a Facebook oldalukon (amikor ezeket a sorokat írom, már Svájcban tekernek), aki szeretne csatlakozni az utolsó 3 napi bringázáshoz, az itt tud erről információkat szerezni: Hazatérés szeptember 4-5-6.

A 2015. év ősze folyamán Zita és Árpi világ körüli kalandjaival valószínűleg rengeteg média fog foglalkozni, így újságok címlapjain, televíziós műsorokban is gyakran fogjuk őket látni, az első alkalmak egyikén a Józsi bácsi Szabadegyetemen 2015. szeptember 17-én csütörtökön, 18:00 órai kezdettel tartanak élménybeszámolót.

Ha szeretnél igazi világjárókkal találkozni és akár még kérdésed is lenne hozzájuk, gyere el szeptember harmadik csütörtökjén a MagNet Közösségi Házba. Terveim szerint olyan kérdéseket is fel fogok tenni, amiről a weben biztosan nem írtak. 🙂

Jelentkezés az alábbi űrlapon lehetséges:

Az eseményre való jelentkezés nem lehetséges, mert a rendezvény már lezajlott.

A bejegyzés szerzője:

"Józsi bácsi" egészen pici gyerekként jött a világra. Művészembernek készült, de végül egy boldog senki lett belőle, aki folyamatosan meg akarja fejteni a létezés miértjét és ezért állandóan keres-kutat és keresi a tükröket, amelyekbe belenézhet. Van egy olyan érzése, hogy a világot túl sok propaganda és butítás veszi körül, s hogy valakik, valahol azt szeretnék, hogy a kisember soha nem fejtse meg a leglényegesebb összefüggéseket, s így megfelelő információ és rálátás nélkül mindig a rövidebbet kell húznia. "Józsi bácsi" úgy gondolja, hogy a tisztánlátásért érdemes fellépnie, ezért blogolásba kezd, benéz "a dolgok mögé". :) Részletes infó "Józsi bácsiról" itt olvasható.

Hozzászólás (3)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. kann man die Liveschaltung ohne jegliche Anmeldung. Für Kommentare brauchst du einen Account bei Youtube.@ Sebastian Weiß:Der entstand aufgrund eines Missverständnisses, was “ehemalige Nanduriaten” sind, und wurde nach Richtigstellung (siehe Artikeltext) von ihr entfernt.

  2. I was very pleased to find this internet-site.I wished to thanks in your time for this glorious learn!! I undoubtedly enjoying every little little bit of it and I’ve you bookmarked to take a look at new stuff you weblog post.

Van véleményed? Ki vele!